Kurkuma

"okosan szeretni, szenvedélyesen átadni, őrülten kívánni"

Cassus

" A buddhista pszichológia a legérvényesebb pszichológia szerintem. A buddhisták azt mondják: soha egy pillanatot ne vesztegess arra, hogy próbáld kitalálni, a másik miért csinál valamit. Elég nehéz azt is kitalálni, én miért csinálok valamit. Csak annyit kell tudni minden pillanatban, hogy ebből akarok többet, ebből kevesebbet, ez pont jó. Nem érdekes, hogy miért akarod, csak ennyit kell mondani a másiknak."

aztaqurva....

Igaz ugyan, hogy ma csak 21 van és nem 22, de akkor is írok. Meg kell törni a csendet, picit…

3 hét hallgatási fogadalmam volt, amihez tartozott némi önmegtartoztatás is.

A lényeg, hogy olyanról kell lemondani, ami lételem, létszükséglet. A dolog nem innen indult ki, de most az eredmény lényegesebb, mint a keletkezés legendája. Nem mennék bele Minosi legendákba, vagy éppen királyok és királynék örök csatározásába, ami szerintem azóta sem változott (csak a düh váltotta fel a meg nem értést).

De visszakanyarodva a mondandóm elejére:

A lemondás fura dolgokat eredményezett. Az, amire azt hittem nem hiányzik, kínzóan tudott fájni. Az, amire azt hittem, bosszantó lesz, gúzsba köt, hogy nem tehetek, nézhetek meg dolgokat, kibírhatatlan fájdalommal fog járni.

De, ahogy az szokott lenni, nálam, ismét másként alakult.

A fájdalom, az önként vállalt eltiltás mindkét esetben mást hozott.

Az első furcsán naponta részemként kiabált. Nem volt könnyen megérhető. Gyakran asszociáltam rá gondolatokban, álomban, valóságos történésekben. Beépült… és lehet a 3 hetes döntésem miatt leépült!

A második szintén meglepetést hozott. Nem hiányzik. A kíváncsiság, ami olyan erős bennem, nem győzött. Úgy hagyta a dolgokat és nem emésztette el a tűrőképességem. Mondjam azt, hogy még jót is tett velem?!  Megértette, hogy a csökönyös ragaszkodás, holmi szabadságvágyhoz, holmi „nekem ez jár, ne hogy már lekorlátozz” dologból kinőttem.

Zagyvaság? Nem érted? Pedig ilyen vagyok…

Asszociálj bártan Te is. Helyezd el benne magad! Játssz vele…

Mi?

MI!

"Ha már annyira szeretjük egymást, hogy a másik korlátainak lebontásakor magunkét is széttépjük, akkor leszünk boldogok, igazán"

Cassus

Nagyon átértékelődtek a dolgok, napok alatt. Amit értékesnek hittem, elveszítettem, ami nem volt elég drága az több lett mindennél.

Igazából nem értem, hogy miért jutottam ide.

Megint csak hagytam folyni az Életet, vagy éppen hogy az ellenkezésem ellenére átgázolt rajtam!?

A tárgyak értéke is változott. A ragaszkodásom dolgokhoz, ami már oly nagyon sokszor megkeserítette az életem. Valami, ami többnek látszik a szememben, mint ami igazából. Bolond módon, meg szépen beledöglök a hiányába, a nélkülözésbe, amikor nem jutok hozzá.

Dologdrogos vagyok

Szenvedélyem lett a ragaszkodás.

Ha meg nincs, mint egy pánikbeteg úgy hüppögök, remegek, gyomorfájdalmasságot hozok magamra.

Hogyan tovább?

Van e változás?

 Lehetséges e?

Hiszen most is nyüglődök, pedig leírtam, ki akarom írni magamból, hogy megint ez miatt szenvedek.

Szenvedéssel takarok be szenvedést. ( Közben meg mosolygást várnak tőlem.. de ez megint egy másik történet.) Mert megint fáj, mert megint akarom visszakapni, hogy a nyugalmam vele együtt érkezzen. Betegesen sóvárgok érte. Megoldást kutatok, hogy szerezzem, birtokoljam, enyém legyen újra! Pedig csak egy dolog. Nem ember, nem állat.. Még csak nem is egy érzés…

2 nap alatt másodszor jut eszembe az egyik hajléktalan:

-          Apám megmondta, amíg bármim is van, rab vagyok. Most az utcán élek, itt alszom, mindenem elvesztettem, de SZABAD VAGYOK. Mert amit birtokolsz, az birtokol Téged!

Valóban boldognak hitte magát a semmijével? Vagy csak magyarázatot keresett a helyzetére? Nyugalmat beszélt magába?

Leszek e más? Lehetek e más valaha?

Vagy örökre megkötötte a kezem ez a mocsok világ?

Nem, már jobb. Már sokkal jobb. Enyhül a kín, cikázik az agyamban a lehetőségek sora.

Meg kellene tanulni kezelni a helyzetet. Azt, hogy mit kell tenni, ha utolér a pánik, a rossz. Változni azzal, hogy megváltoztatom önmagam

Íme az újabb bizonyíték rá.

Berényi Miklós műtétjére gyüjt valaki...

(m)Agyarország 2009

Csak  hogy Innen is legyen pár kép

(klikk a képre és bejön a képtár)

Megint a vélelen vezetett hozzá (rászokok az est.hu oldal :-))

Egy újabb album.

Ma akadtam rá... Van benne egy két extrém kép.

Skin Label Tattoo Stuido (katt a képre)

Igazából az együttes neve taszított. Nem is szerettem volna meghallgatni... soha! Most, mikor a mai napra kerestem programot (3-asban, két lányommal, elmenjünk valahova), akadtam rá.

Borzongatóan finom. Egy újabb érzés... szöveg nélkül! Csak a dal! Akarom :-)

2009 március 7.-én és 8. Manchester. Az ottani Tattoo Expo.

Érdekes, lehet csak én látom így, de mint ha ott több mosolygós emebr lenne, mint a budapestin. Mint ha Ők ezt inkább valami jópofa SZÓRAKOZÁSNAK vennék és nem halálkomolyan, mint mi tettük, tesszük.

A képek itten (a fotóra kattintva behozza az elbumot,majd alúl lehet tovább és tovább lépni)

 (De az első 8 oladlon szinte csak a "meleglányok forró kalandjai" láthatóak. Aki azt kihagyná, INNEN kezdje)

No

Szavakba kellene önteni, amit most gondolok. De nem teszem. Lenne benne csúnya és szép is 1:1 arányban. Még a végén azt hinnéd, hogy minden rendben…

DE NEM!

Pedig biza mondom én, nem panaszkodni akarok, nem én!

Már csak azért sem!

Tegnap este jó volt. Érdekesen alakult. Nem vártam volna, gazán nem… Kíváncsiság vitt oda. (mert egy férfi is lehet kíváncsi) Nem csak a bajt keresem, még ha néha ez is jön le itt.

Már Tudom, hogy a MOM Parkban is van jó cukrászda és nem szidhatom büntetlenül a 8. kerületet.

Azt, hogy nem merek olasz szavakat kiejteni, mert félek, hogy nevetség tárgya leszek… De tudok szépen nézni a pultoslányra, aki mosolyogva jött és segített.

Jó szemmel firtatni dolgokat, embereket!

Jó rájuk mosolyogni… és a legjobb, ha visszamosolyognak.

Hogy a tőzsde komoly dolog, ezért játszani kell vele.

Hogy jó férfinek érezni magam… és nem a farkam miatt! Nem azért mert, hódíthatok..

Jó volt nézni suhanó szoknyákat, tovaszáguldó tökéletesen sminkelt arcokat. Nőket, akik egyedül voltak és párban.

De a legeslegjobb az volt, hogy újra beszélhettem, hallgathattam, tanulhattam, érezhettem, megmagyarázhattam, megmagyarázhatták nekem.

A csillogó, értelmes szemek!

Nagyon zsúfolt volt ez a délutánból estébe húzódó találkozó!

Bizonyos, hogy ismételni kell!

Ma meg Quimby szól.. Jó volt újra rátalálni.

Egy lemezükre bukkantam (Google a barátod),a mit hamarjába le is húztam.

Csak akkor hallgasd, ha nem szenvedsz mániás depresszióban és vissza tudsz nevetni a rosszra.

Ha nem, ha nem érezed magad kellően komolytalannak, hogy meghalj, ne tedd. De ne is hallgasd!

Ha mégis reá merészkedsz, fenomenális élményben lesz részed. Olyan pofon figyel be, hogy a fal adja a másikat.

... és nem csaka  szövege miatt

Édesapám lassan 9 éve, hogy elment (édesanyámmal együtt… nem tudtak egymás nélkül élni, így az egyikük csak 2 hónappal élte túl a másikat).

Ma a postás csengetett és vele kapcsolatban hozott levelet, nekem! Nem értem és nem is tudom hova rakni az érzést, ami ma utolért. Más szerint csak rinyálok… Volt olyan, aki szerint ma „indokolatlanul rosszkedvű vagyok”. De van, aki betegnek hisz…

Talán mind együtt, lehet egyik sem. De 9 év után ma ismét gyászoltam édesapámat! Fantasztikus ember volt és ugyan úgy hiányzik, mint azon a szép őszi napon, amikor a földhalmok kopogva a fa koporsón temették el, vették el Tőlem.

Csak bántanálak...

Ma este egy ördögborda, borzasztó rossz kisfiúról mesélek.
Gondolnánk azt, hogy ahogy az a mesében illik, a rossz elnyeri méltó büntetését...
De ez a gazember soha. Talán jó csillagzat alatt született, talán csak simán mázlista...
Történt egyszer, hogy Attila (nevezzük így) a nagyszüleinél játszott az udvaron.
Nem a legjobb egyedül lennie, de feltalálta magát! Vadászott, ahogy azt előző este látta a TV-ben.
Mivel még nem olt 6 éves sem, igazán nem tudta felmérni tettei következményét (más témea, hogy nem is akrta).
Mindig csak a rossz után jutott eszébe.. akkor is csak azért, mert erősen elkezdett sajogni a feneke.
Amit ugye kiadós verést jelzett..ismételten :-)
Szóval a vadászat megkezdődött, félelem nélkül.
De kint az erődben vajmi kevés sikerrel járt csak. Így, valljuk be logikusan hangzik, jobb vadászterületet kellett keresnie.
Mi ígérkezik eredményesebbnek a baromfiudvarnál?
Ugye, semmi?!
De mielőtt még megkezdhette volna áldásos tevékenységét, észrevette a nagypapája, aki azonnal elvette tőle a frissiben készült lándzsákat. Valami elővigyázatosságot emlegetve....
Nem is fontos ez a történet szempontjából.
Hiszen hősünk bátor legény hírében állt.
S mivel mást nem talált, egy lyukas merőkanállal kergette meg a tyúkokat.
S mikor elfáradt, dobta utánuk úgy, hogy az egyik azon nyomban szörnyethalt!
Az elégedettség kiült a fiú arcára.. amit az ijedség mosott le, de iziben ám!
Hiszen egy döglött állat hamar hírbehozható vele... (vajon miért??)
A fenekeléstől való félelem a gondolkodást serkenti és az megoldást hozott:
Tyúk fejét belenyomta az itatóba, majd szörnyűlködve futott be szólni:
- Gyertek ki, gyertek ki! Az egyik csibe belefulladt a vízbe...
Mondanom sem kell, hogy a történet, az Ő szemükben nem egészen állta meg helyét... így Attilának ismét fájt az ülepe...
De az élet már csak ilyen keményen bánik a gondolkodó emberekkel :-)

Tanulság nincs,.
Ha csak az nem, hogy kétlábú, madárfajzatok, nem szeretik a merőkanalat, ha feléjük repül :-)

No!
Áldás!
Békesség!
Jó éjszakát gyerekek :-)

Innen

Zaklatott napok után először mozdultam ki otthonól. Az autóban őrült gondolatok kergettek egymást.
Fontos és kevésbe fontos dolgokról. De mindegyikben volt valami lehetetlen!
Az újabb párkapcsolat vége, az elviselhetetlenségem, ahogy feladom a harcot azért, akit eljegyeztem. Miközben tudtam, tudtam mar hónapok óta, hogy nem illünk össze. De küszködtem, kerestem a megoldást, a módszert, a lehetőséget, hogy feladva önmagam boldoggá tegyem.
Nehéz volt úgy futni, hogy közben a nadrágom a bokámig le van tólva. A hisztikkel, a folytonos apró beszólásokkal, kijelentéseivel: "enyém". A joghurt, a csoki, a sajt...stb. (Nem az értéke a fontos, hanem ez az őrült birtoklási vagy.)
Megadtam magam és mikor legutoljára beborult, segítettem az esőnek, hogy elmosson mindent! (persze ebben az egészben, hogy így alakult, nagyon hibás vagyok én is..)

Most itt ülök a Tesco előtt, 4 nappal a szakítás után és bámulom az embereket, akik
Párosával járnak vásárolni! Férfi és Nő!
Furcsa, ezt eddig így soha sem figyeltem meg.
Mint ha csak családi program lenne az esti, vagy heti bevásárlás.
Érdekes és keserű érzés itt és így felismerni, hogy egyedül vagyok...
Tömegben is egyedül..

(ez a pár sor nem most született, napokkal ezelőtt, de valahogy csak most jutott idáig... megvolt, leírva, a telefonomban... De tegnap este óta kétszeresen is pocsékul érzem magam. Lehet ez a pár sor bevárta a végzetét, a dupla szar érzést...)

Adós vagyok még Csaba király legendájával. Szebben magam sem tudnám összefoglalni, mint ahogy ezt Várhelyi Péter tette:

" ..... A székely eredetű monda a hun mondakör Csaba vezéréhez kapcsolódik. Két változata ismeretes, egyik a Csaba Útja, a másik a Hadak Útja.

Következzen először a Csaba Útja legendája. A szánakozó Hadúr csodát tett Csaba királyfi búcsúzásakor. Mikor az vitézivel elindult a holdvilágos éjjel, az égbe emelte őket, útjukat csillagok mutatták, s a lábuk nyomán gyémántszikra lobbant, mely ott maradt örökkön-örökké. A Hadak Útja története szerint Csaba királyfi az apjának, Attilának halála után kitört testvérháborúban csatát vesztett, és Bizáncba menekült. Seregének egy részét hátrahagyta, s ők a Csigle mezőn várták visszatérését. Az Erdélyben őrködni hátrahagyott székelyeknek Csaba esküvel ígérte, hogy veszedelem idején a segítségükre siet. Háromszor kellett a keletre tartó seregnek visszafordulnia. Előbb a föld rengése, az erdők zúgása adta hírül a bajt, egy esztendő múlva a folyamba siető patak s a tengerbe torkolló folyam továbbította a segélykérést, három év múltán pedig már csak a szélvész, a puszták vihara érte utol a legendás hadat. A monda szerint hosszú idő telt el ezután, Csaba is rég meghalt, segítségre már senki sem számított, amikor ismét háború sújtotta a népet, s a veszély minden addiginál nagyobb volt. A segítség azonban negyedízben sem maradt el. Ezúttal a Székelyek Járó csillaga (a Szaturnusz) vitte a veszedelem hírét a földről az "égi csarnokba". Csaba hadai a csillagos égen végigvágtázva érkeztek, majd - sebezhetetlenek lévén - teljes létszámban ugyanarra, ugyanoda vonultak vissza, miután az ellenséget megfutamították. "A fényes hadak ösvénye pedig, melyet jöttökben és visszatértökben taposának, eltörölhetetlen marad az ég boltozatán: az ő lábaik és lovaik patkóinak nyoma az, mit derült éjfeleken mint tejfehér szalagot látsz tündökölni a magasban, s melynek azon órától Hadak Uta a neve a székelyeknél, melyre tekintve megemlékeznek ők Csabáról és hős atyjáról, Eteléről......."

Bolondok Színháza, 2009-es feldolgozás

Capulet bírtok. Rómeó mosolyog. Gyengéden átöleli Júliát, nem törődve a szolgálók megvető pillantásaival. Évődő szerelmesek, akik az okokat keresik, hogy a szülői tiltás ellenére mi hozta össze őket.

Júlia vallomása:

- Egyszerűen pofátlanul belémköltöztél....és én még a szavaid bőröndjeidet is cipeltem, hogy jöhess

Dramaturg megjegyzése:

"mindig is nagy csodálója voltam a határozott Nőknek... de ez a Júlia... "

Marcus reménytelenül szerelmes volt Minessa királynéba. A királyné ugyan viszonozta érzelmeit, de a szigorú palotaőrség miatt soha sem találkozhattak.

A szabadság vágyuk megfogalmazása ez

részlet:

"Magaménak akarlak, csak hogy még többet adhassak Neked.
Mindig Veled lennék, hogy végre szabad lehess..."

Úgy kellene írni valamit, a gondolatiról, a meséiről, borról, Harlekinről.. De csak kavarog bennem minden. Lill szavai a "SuperEGÓ-ról"... Hamvas mondata, ami szerint "a mámor a köznapi észnél határtalanul magasabb rendű állapot és tulajdonképpeni éberség kezdete, és voltaképpen ez az igazi józanság"

Megérik, visszatérek rá...

Addig is: Hamvas Béla

Mivel több kérés is érkezett, legyen.

A képek minősége hagy némi kívánnivalót...

A tetoválók nevét minden kép sorozat után (közben) megtalálod. Magamnak készítettem így (vaze, öregszem... felejtek.. de mit is??), de hát ha valakinek kell, így benne hagytam.

Pár kép az ide tetováló versenyről. Kiragadtam a 126-ból, amit elkattogtattam.

A minőségnek adott, hogy nem egy tüköreflexes géppel készült... hol van már a profizmus.. hajaj.

De a verseny maga jobban volt megszervezve, mint a Tattoo Expo. Persze ebben részes volt a helyszín választása is (egy üzletközpont), ahol mással is el lehett törlteni a bemutatók közti időt.

De egyre inkább érik bennem a gondolat, hogy jó Tetoválós eseményt, csak másik programmal együtt lehet szervezni. Önnmagában, 2-3 előadóval kiegészítve mindig veszít a csillogásából.

De, csodás volt érezni a nagyok közelségét, ellesni a szabadkéz technikáját, aminek olyan nagy híve vagyok.. (semmi előrerajzolás papírra, majd stencil és annak átrajzolása a bőrön!! Hanem azonnal és ott a tűvel adni a bőrnek, miközben a fantázia vezeti a kezet..)