3 év nagy idő. Ez alatt annyi minden történt velem ami sok könyvet megtöltene. Kevés üres lap, sok széljegyzettel.
Most ismét rám tört a kényszer, hogy írnom kell. Olyan magamnak, magamról. Kicsit talán (nagyon) magamhozbeszélős.
Most fogalmazom azt is meg, hogy változik e valami ezen a blogon. Új lapot, naplót indítva mindent elölről kezdeni, vagy maradni itt és a kereteket már tapasztaltabban, de tovább feszegetni?
Megszoktam már, hogy újrakezdek. Nulláról, mindent magam mögött hagyva, a semmiből kiálmodom a valóságot.
Általában sikerül.
Mert így visszatekintve az életemre, azt hiszem, nem is egyet, de legalább tízet éltem végig. Korszakok, csak kiragadva. Bolond, lázadó és folyton szerelmes kamasz. Biciklit épít a az akkori ócskavastelepről, alkatrészenként megvásárolva, majd ezzel a tákolmánnyal egy versenyt is nyer. Ugyan ez idő alatt, ejtőernyőzik és nem tanul rendesen.
Majd egy műhelyben dolgozik reggel 7 és délután 4 közt. TSZ, ahogy akkor mondták. Olyanok közt, ahol három téma van csak: 1, foci, 2, disznótartás, 3, baszás. De délután levelezőn érettségizik és főiskolára jár.
Másik életben családapa lesz, két gyerekkel, de a világ megismerése annyira hajtja, hogy elveszti a kontrollt. Beleszeret a pénzbe. Nagy vállalatot épít. Nem is egyet, hanem mindjárt hármat. Kettőt itthon, Magyarországon, egyet otthon, Erdélyben. Hiszi, hogy 45 évesen nyugdíjba megy, de addig sokat dolgozik. Néha csak 4-5 éjjelt tölt alvással, hetente, néha még annyit sem. Tanul, dolgozik és kicsúszik a talaj a láb alól.
S akkor még nem beszéltem az erdei emberről, a fél év magányos létezéstől, mindentől messze.
Vagy a mostani nagyvárosi létről.
Életek. Miket úgy választottam le magamról, hogy azt mondtam: vége! Hittem, hogy tényleg vége. Mindegyikbe belehaltam. Majd mindegyikből, fájdalmakkal, újraszülettem.
S lassan kezdem elhinni, hogy becsaptam magam. Mert nem lehetek az aki, a múltam nélkül.
S ahogy egy-egy régebbi itt írt posztom visszaolvasom, ma is igaznak érzem. Még akkor is, ha sokban inkább picsogok, mint valami kamasz, nem pedig férfiként viselem amit kaptam vagy kerestem magamnak.
De ez is én vagyok. Régen volt, s ma már nem úgy fáj és nem úgy érzek dolgokat.. Legtöbbjüket.
Se ez csak változás, de nem újjá születés.
Mostantól igyekszem itt kiírni, amit a Twitter nem enged.
Csak zene legyen, egy csepp magány és akarat.
