Mi legyen a megszólításod? Megsúghatnád.. csendesen, elég, ha csak én hallom... Mit? Micsoda? Maradsz Minessa?
Minessa!
Vannak dolgok, amikhez nem tud negatív érzés társulni. Lehet bármi, jöjjön vérzivataros időszak, szakadjon le az ég, vagy éppen roma pulyák potyogjanak... Marad az, ami. Most éppen a madarak csiripelése.
Beborult időszak volt. Azt hittem boldog, de igazából egy nagy ház, pillanatnyi nyugalom(nak hitt káosz) elfedte a valóságot. nagy változás volt, olyan, ami ritkán van egy férfi életében. Lezártam egy korszakot és újat kezdtem. Büszkén, világ felé mutatva, hogy itt biza rendben van minden. De bent démonokkal verekedtem. Kifelé mosoly, de befelé állandó kételyek. Persze ezt magamnak sem mertem akkor bevallani, hogyan is tehettem volna. Hisz nem tudtam, hogy mi történik. Nem volt "szerencsém" még akkor ehhez, nem ismertem, ahogy önnön magamat sem. Csak tettem, amire azt hittem: külvilág ezt várja el, ezt díjazza, ezt akarja látni, ha rólam van szó.
Nem magam voltam, hanem ŐK!
Mire erre rájöttem, már legyűrt az-az állapot és nevet is adott neki az orvos: depresszió. Ma már tudom, hogy tévedett, mikor pirulákkal tömött tele, teljes tudatomat elvéve. De akkor, mint kapaszkodó, működött (ahogy a másnak tetszeni akarás is).. EGY IDEIG!
Később jött a felismerés (még éppen időben, különben én is rabja lennék azoknak a gyógyszereknek, mint ŐK ), ez csak egy ugyan olyan ámítás, mint az, ami ezt kihozta belőlem.
EZ A DEPRESSZIÓ (megéltem, ezt éreztem..)
Miért írtam ezt le és mi köze a madárdalhoz?
Mikor a fent említett házban éltem és éjjel rám tőrt a félelem, a rettegés és borzalmak gyötörtek, majd mindig a madarakat hallottam. Azóta is hihetetlen módon, valamikor éjjel 3-kor elkezdték és amíg a nap nem sütött olyan erősen, hogy nem bírták tovább, fújták a nótájukat, tömegesen.
Az akkori társam (mert nem volt több) nyugodt, egyenletes szuszogását hallgattam, és nem értettem, hogy ennyi borzalom közt, ami engem emészt és a madarak zajongása közepette hogy tud aludni? Miért alszik, amikor én mindjárt beledöglök ebbe az egészbe és legszívesebben széttépném a világot úgy, hogy megfogom az ég alját és elszakítom a földtől utat engedve az örök sötétnek!!!
De ő aludt, a madarak nem hagyták abba, a démonjaim kínoztak.
Mai napig fel tudom idézni, de csak halványan. Kivéve a madarakat. Azok tisztán és élesen itt vannak velem! Nem kedvetlenítenek el, nem éreztetnek rossz emléket.
Ezt is csak azért juttatják eszembe, mert vannak eredendő dolgok, amik soha nem változnak.
Ilyen a víz hangja, a madarak dala...
Most is őket hallgattam! Nem fájok, örülök...
Csók
A.
