Erőben élni kiváltság. Rang, valami, ami többet adott Nekem, mint a város.
Nekem... Nem volt rang, nekem volt több, nekem volt a csoda.
Akkor nem kifelé éltem meg ezt, inkább magamban, hogy gyermekkorom meséiben szereplő erdőközepi házikó, már az enyém.
S megtudtam, nehéz terep ez. Szenvedni kell a vízért, a fák lomjai közt a napért is. Este készíteni kell a forróvizet, nem pediglen engedni.
De ez volt a helyzet a mókusokkal is. Kifelé mindenki a kedves állatkát látja. Ott pedig a harcos fenevad volt. Számszerűen többen voltak és így éjszak, mikor a mogyorót ették és jurta tetejét szórták vele tele, nem hagyva engem aludni, bizony nem városi hangulatom volt.
De hajnalban én lopóztam mögéjük és ijesztettem rá.
Hallottál már mókust kiabálni, én biza igen
Nem szép, se látványnak, se a fülnek
De nappalra béke volt. Csend, eltűntek és mikor ebéd után, kis olvasást követően lefeküdtem egy órát aludni, talán, TALÁN(!) ők is velem aludtak.
S éjjel minden kezdődött elölről 
