Csak úgy hiányzik az írás. Régebben etettem a papírt, mert jólesett és időm is volt rá. Most meg arra sincs, hogy megtegyek hülyeségeket, őrültségeket, amikre semmi szükségem sincsen.
Bizony-bizony, elzombisodtam. Hazaérek, kicsomagolom magam és elveszek a kora este és éjszak semmilyenségében. Ez van.
Ugye milyen ellentétes állítások?
Nincs idő és mégis csak úgy telik az estém, hogy mire jön az éjszak nem vagyok rá büszke.
A munka öröme, az alkotás elégedettsége a siker íze (teccen, vagy ne teccen másoknak) mind kellenek! Most meg nem jut belőlük egy morzsa sem.
Kerülöm a konfliktusokat, nem veszek elő gépet, nem keresem a tollam és papírom, mert félek, hogy más is olvassa. Nem írok magamnak, mert félek (megint ez a szó…. rohadj meg depresszió).
Lehet öregszem… Biztos. Elmúltam negyven és még nem tettem semmi olyat, ami miatt ha most eltűnnék, valaki is igazán siratna. Gazos síromon csak a csalán teremne meg, de az is csak azért, mert életemben annyi teát megittam belőle, hogy már bennem is az virágzik.
Őrlődöm és mégis hagyom elszaladni a dolgokat.
Leírom, de nem kiírom magamból.
Nekifutok, hogy elmeséljem, de attól még jobb nem lesz.
…és nem teszek semmit!
Persze, hogy nem, mert akkor széthullik minden.
De mi is az a minden?
Család, egység. Földi kapaszkodók.
Kispolgári ragaszkodás a megszokotthoz. Vagy csak ez is a fenti félelem?
Komor a hangulatom, de nem szomorú, bármennyire is elviláglik ki a fenti sorokból. Egyszerűen csak szar érzés azzal szembesülni, hogy magam álltatom: nincs időm…
Van időm, csak nem merem használni.
Pedig a lehetőségek sorban állnak, de már nem vagyok kamasz (ugye Minessa?).
Meggondolatlan ballépések nem lehetnek! Jól át kell gondolni és akkor lépni rosszat! Na az már olyan felnőttes!
Lófasz a seggébe az összes szabályalkotónak ezen a világon. Akik elvárják, hogy a legyél, akivé a társadalom rajzolt és ezt addig sulykolják beléd, amíg el nem hiszed. Majd szépen és csendben (felnőttesen) beledöglesz a belsőd és a környezeted vitájába.
Miközben a gyerekeidet is erre neveled.
Skizofrén emberpalánták gyártása!
Legyek inkább népellenség, a fejét nem lehajtó barom, hanem olyan, aki felrúgja (fel tudja rúgni) a széket, ha feláll! A szemében inkább egy bika pillantása legyen, mint valami nyálas énekesmadáré.
Férfi, akit nem a farka vezet, de nem felejti el, hogy az is van!
Nem bérenc, nem szolga, de ura is csak magának lehet! De annak korlátlanul…
Nem is értem, hogy lettem ilyen.
16 éves sem voltam és kibalhéztam magamnak, hogy ejtőernyőzhessek! (majdnem beledöglöttem már második-harmadik ugrásba, de BECSÜLETBŐL a betervezett 10-t megoldottam) 17 évesen jogosítványom volt és a helyi rendőrökkel versenyeztem! (igaz, mikor utolértek, majdnem agyonütöttek, de akkor is tudtam mosolyogni)
2000-ben eltemettem a szüleimet, kölcsönpénzből, mert annyi pénzt együtt nem nagyon láttam még, amit a pap és a temetkezési vállalkozó kért. Majd rá egy évre, 3 cégből álló, két országon átívelő vállalatcsoportot hoztam össze, a mínuszból… (majdnem bele is döglöttem. Akkor ismerkedtem meg Mr Depresszióval és Mrs Pánikbetegséggel).
Mertem, akkor is, ha nem láttam a végét. Írtam akkor is, ha nem volt ki olvassa. Akkor is, ha másnap magam sem akartam látni (pláne azt, amit olyan részegen vetettem papírra, hogy azóta is próbálom elfelejteni)
Most meg, itt ülök gyáván és félszegen. Sokadszorra szól ugyan az a zene..
…és elindulok „és elveszek a kora este és éjszak semmilyenségében”
