Kitaláltalak és megígértem, hogy írok Neked! Más, ki nem ismer engem, vagy éppen hogy tudja ki vagyok, nem fogja érteni, hogy szólhatok olyanhoz, aki nem is létezik, csak fantáziámban él... Vagy él, de akkor miért kitalált? Ha lenne ilyen szó, mondanám: "érdekesedik"
Ígértem, hogy írok, ha már ily felelőtlen voltam, legyen.. Így legalább megbeszélek, kidobok magamból pár dolgot, ami jobb kint, mint bent. Megoldást keresni így is lehet.. hogy közben Hozzád szólok!
Teszem mindezt úgy, hogy tudom, olyan dolgokba is be kell avassalak, ami (most keresem a szót... és akiből ömlik... most meg dugó... ) KÉNYES (?!?). Igen, lesz benne olyan rész is, ami kapcsolatról, szerelemről, érzésekről szól és nem Te vagy a tárgya. Le kell írjam, de Neked nem kell elolvasnod. Itt lesz, és ahogy ismerlek kísérteni fog, de a rossz szájízért, fájdalomért nem tudok felelősséget vállalni.. vagy csak nem akarok?!? Mondhatnánk azt is, hogy ez a mellékhatásom.
Drága!
Jó lenne többet tudni Rólad. Rejtett kincseid, magánéleted, lelked rezdüléseit már megérinthettem, de a szürke hétköznapokat, problémákat alig érintettük. Kéréssel indítottam. Jó igaz? Még a végén kiderül, érdekből írok Neked! :-)
Beszéltem Hozzád, Te válaszoltál. Azóta a helyzet picit változott, a kedvem olyan felemás.
Nyugodtabb időszakot élek meg, ami jó is nem is.
Kicsit könnyebb, mert úgy érzem kevesebb vita van otthon. Párommal sok beszélgetés és vita alapján egyértelmű lett, hogy bizonyos dolgokat át kell engedjek magamon, nem hagyhatom, hogy fészket rakjon bennem a méreg, harag. Ha kerekedik is, gyorsan el kell engedni, mert amíg itt van, csak mérgez...
Hogy megy ez? Megtanítottam magamnak egy jelszót, jelmondatot, ami így hangzik:
- Ki kell békülni, mert Mellette kell leéld az életed. Így kár is haragot tartani sokáig, mert életed végéig úgy sem megy.
Ezt igyekszem neki is oktatni, finoman jelezni.
Nem fukarkodtam a bókokkal, szívesen mondtam régebben, hogy milyen szépnek látom. Hazudnom sem kellett.. de aztán viták alkalmával a legszebb szavaimat kaptam vissza, hogy ezek után (veszekedés haragos böffenései) hiteltelen a gondolat, amit nyelvemre teszek...
Ezzel visszafogom magam. Nem hiányzik hogy fegyvert adjak a kezébe, amivel engem csépel és maga alatt is vágja a fát. Egy ágon ülünk, vagy mi fene. Ha ő leesik, megyek én is vele...
Tehát kevesebb bók, több döntés nélküle. Határozottabb kiállás.
Munka.
Megy, de semmi sem úgy, mint régen. Kiégtem, belefáradtam picit. Nem érzem azt a lendületet, ami kellene, hogy ezt jobban lehessen csinálni. Olyan holtpont féle, amit megélek.
Erre jött rá a teszt, említettem, amit kötelező jelleggel végeztettek el velünk.
Első része, kb 1 óra, a személyiségre helyezi a hangsúlyt. Második személyes, szituációs gyakorlatokkal, feladatokkal, szakmai résszel és sok-sok írásbeli kérdéssel.
Mindkettőt letudtam, de csak az elsőről kaptam meg az eredményt. Ez viszont robbant a fejemben. Hülye módon, valamikor 20.-án, Államalapító szép ünnepünkön, este 8 után érkezett meg a mail. Én meg (igen csak hibásan) elolvastam.
Éjszaka alvás már nem volt. Csak forgolódtam, morgolódtam és kerestem a szavakat.
Miért?
Mert ami eredmény kijött, az bizony azt mutatja, hogy középszerű vagyok. Persze ez szép szavakba csomagolva, elsőre még igen csak jól kinéző eredménynek látszódik, de 10-es skálán a 5-6-7 nekem középszerű.
Mihez is hasonlítsam magam, hogy érts, megérts??? Meg van.
Távolugró vagyok. De nem olyan, mint az olimpián, hanem az, aki két szakadék közt veszi az akadályokat. Nekifutok, elrugaszkodok és máris új csúcsot döntöttem, ismét egy olyan távolságot hidaltam át az ugrásommal, ami nem semmi (pestiesen)!
Ide hit kell, tudat! Az, hogy én képes vagyok többre, mint az az átlag, aki a szakadékban landolt és jó esetben még fel tudja emelni a fejét, hogy lássa, Nekem sikerült!
Hit és tudta nélkül megremeg a láb, nem úgy rugaszkodik el. Ha nem hiszem el, hogy képes vagyok rá, leesek.. még ha a lábam bírná is..
Értesz? Igen, hisz hallom is válaszod...
Baj az, hogy most remeg a lábam. Nem hiszek úgy magamban, mint eddig.
Nem is kerestem mentséget.. Nem is próbáltam magam nyugtatgatni. Nem, elismertem, más vagyok, mint aminek hittem magam..
12 éve ezt a munkát végzem. Lehet mást kell keresnem. Most itt tartok.
Miközben csak ez az egy bevételi forrásom van!
Ezért teszem a dolgom és visszakanyarodva a bekezdés elejére, kiégetten, fáradtabban, új ötletek nélkül...
Remény persze van, de tanácstalanságtakarót fje búbjáig magára húzta... Kellene beszélnünk, elmondd, hogy mit látsz, mit gondolsz, milyen vagy és milyen szeretnél lenni.
Álmok nekem is álmokat adnának. Azok pedig vannak olyan virgoncok, hogy az imént említett takarót lerángatják..
Írnám, hogy segíts, de gyengének látszanék. Így is nyavalygósabbnak sikerült ez az első levél, mint aminek akartam...
De. higgy nekem, jobb, hogy leírtam. Ugyan nem lett kékebb az ég, de nem látom olyan viharosnak a felhőket..
A.
