Hosszú idő óta, először szeretnék igazi karácsonyt.
Vagyis nem, nem szeretnék!
AKAROK!
Egyszerűen csak utolért és átfordult bennem ez az érzés, ami ezzel párosult a tudatomban. Talán csak haragudtam a világra, mert nekem nem adatott meg ezt úgy ünnepelni, ahogy, aminek ez szól: családban.
Gyermekkoromban az volt! Készülődős, fenyő illatú szaloncukor kötözős, égősor szidalmazós, halászleves, város, szobában elbújós, meglepődős.
Ez mind!
Idén ilyet akarok.
Tudom, nem lesz több a család, mint a lányom és én, de már akarom! Nem úgy mint eddig. Csak szerettem volna túlélni.
Már készülök rá. Lelkileg és külsőségekben is.

Ma adventi koszorúért voltam. Nem csak vettem egyet, válogattam. Megbeszéltem, kérdeztem és végül rámutattam, Őt akarom!
Nem zavart, hogy a legbelső, nem érdekelt, hogy a virágos ezért megküzdött, mire kihozta.
AZT ÉS MÁST NEM!

Most indulunk a Vörösmarty térre. Karácsonyi vásárba, karácsonyi hangulatért. Nem vásárolni, hanem a hangulatot magunkba szívni.
Karácsonyt érezni.

Mert már akarom!