Tudom-tudom! Ígértem, hogy írok és közzé is teszem. Egészen az írásig el is jutok, csak a közösnek ajándékozás fogy el valahogy. Feltöltődés időszakát élem meg.
Ezzel mindjárt ellent is mondok magamnak, hiszen éppen arról beszélek, hogy feltöltődök
De valahogy ez a mocsok kettősség eszi meg a hétköznapjaimat is.
Hogyan is lennék képes elvonatkoztatni akkor ettől?
(disznó módon tudok mentegetőzni…)
No de, hogy azért legyen már valami a tegnapból is:
Ilyen egy vasárnapot régen éltem meg. Éppen azt bizonygattam, hogy jó ez a város (Bp), szerethető, csak éppen bolond. Mikor is a következő emberképződmények jöttek segítségül
- kb. 65 éves hölgy, babakocsival, benne egy fényképezőgép doboza (igen jó állapotban). Meg-megállt, minden nyitva tartást ismertető táblánál és hosszasan, igen csak fennhangon ismertette annak tartalmát. „Hétfőtől péntekig, reggel 8 órától…”
- Fiatal, idegen ajkúak csoportja. Köztük a vezér, huszonéves pasi. Fehér, bongyorított parókában, piros tüllszoknyában.
- Ifjú pár. Kb. 210-220cm magas férfi, kézen fogva egy 170-175cm magas másik pasival. Sietős csókváltás, majd tovább.
- buszon másik hasonló beállítottságú, indiai stílusú srácok, megfeledkezve magukról, gyengéd simogatás átadása
- Villamos, magából kikelt idős néni. Aki annak szólni nem mer, akire haragszik, de fűnek-fának, embernek sorolja milyen is az a fiatal, aki most hagyta el a vele szemben lévő ülést
- középiskolás osztály (talán fele), akik a hosszú magánhangzók ellen tüntetnek
Még mondj valaki, hogy unalmas itt az élet!?!
