Ez az! pedig már azt hittem, hogy oda az egész nap. Az a kibaszott „hétfőnmegöltekbennemvalamit” megint a depresszió felé vezető út egy nyikorgó kapuja…
(képzavar ON)
Közben meg öblögettem egyet éhgyomorra, szilvával. Ma már úgy sem megyek sehova. Ha meg mégis kellene, letagadom, hogy képes lennék rá. (nem is hazugság.. ebben az állapotban vezetni… egyszerre lennék köz- és önveszélyes)
És jött ez:
Kezdek magamhoz térni.. miközben meg szét tép a vágy.
Hogyan? Hogy Bublé után ez túl gyors váltás?
Aham... Mit vársz tőlem? Beteg vagyok.. sekélyes koszos kis homokszemeken csúszkáló lelkem legmélyén nincs rend.
