"....elénk tornyosul Csajkovszkij test nélküli, távolsági szerelmének magasztos szivárványíve egy gazdag és előkelő asszonnyal, kinek sok művét ajánlotta, míg az távoli rajongással támogatta anyagilag és szellemileg. Soha nem találkoztak. E különös viszony sokadik évében Csajkovszkij ellátogatott egyszer a hölgy kastélyába, ki a látogatás idejére elment hazulról. A zeneköltő végigjárta a termeket, megérintette a tárgyakat, beleolvasott az éjjeliszekrényen heverő könyvekbe, befúrta a fejét a selyempárnák közé, magába szívta a nő illatát – majd elment. Talán a legszebb szerelmi történet, amelyről valaha is hallottam. Én magam is sokszor éreztem: a szerelem olyan, mint a hajnali mezők tündérvilágot idéző ködpárái, melyek közeledtünkre egyre inkább eltűnnek szemeink elől. A tündérek és a csodák nem szeretik az indiszkréciót. Megpillantani, beleszeretni, megérinteni, és soha többé nem látni, csak vágyódni utána – ez a szerelem perzselő és emésztő eszenciája. A többi csupán olcsó limonádé..."
